Az Óra

  2007.07.21. 03:25

Gondolatok ára zuhan ma reám
és oly fájón, oly csendesen
nézem most az órát, mintha csak azon múlna kicsinyes életem,
de nem siet, nem akar sietni.

 

Beléburkolózva minden fájó és
most is kínzó emlékbe,
amiket ne hidd, hogy könnyű lesz feledni...

 

Elmartak.
Elmarták tőlem azt,
aki értéket, aki életet hozott
az én bús, lelketlen világomba..

 

Talán te túl sok voltál,
talán túl különleges,
talán túl értékes
és talán nem találom párod soha

 

de nem is kereslek másban
s nem is várhatja egy mostoha szív sem,
hogy akár egy kicsit is olyan lehet,
mint a Tied.

 

Te lélek vagy,
öröm vagy,
neved boldogság,
hangod nyári eső hangja,
s mi lettél mára?
neved már csak tabu,
mit többé ki nem mondhatok.
Neved fájdalom.

 

Te tanítottál meg élve élni és hinni újra.
Most mégis mitévő legyek?
Te támasztottad föl halott szívem,
te szelidítettél meg..
most nem hagyhatsz itt egyedül,
így gazda nélkül,
mostoha szíved nélkül!
Nem nem nem..

 

Te emberré tettél,
hogy lehessek újra jó,
olyan jó, mint te.
De..
Nem értem miért tetted.

 

Most hiába marom a földet,
nem találok értéket sehol.

 

Igazán egyedül vagyok és körülöttem mindenki.

 

El tudsz küldeni?

 

Hisz te sem tudod mit akarsz, nem tudod ki vagy,
ki vagyok, miért tetted, miért tettük, miért éreztük és miért ne tennénk újra.
Elvesztél te is.

 

Az órát nézem,
merengőn, lassan.
A mutatók nem mozdulnak.
Én pedig csak tovább szugerálom..
hiszen már nincs mire várnom,
oh nincs kire várnom.
ha adnék egy darabot ebből a fájdalomból biztosan belehalnál
.