ki akarlak vágni,
hogy fájjon, hogy bennem voltál,
hogy ne az, hogy bennem vagy,
most is mostoha folt áll
szívem helyén zsákba tett ólom,
lelkem ma is veled száll
minden ház és árny fölött,
valaki még közülünk a parton vár,
valaki nem felejt, tüzijáték,
mára csak kihűlt nyál,
szivem nem találja szíved,
szívem nem talál, szívem nem talál,
szívem nem talál.
Ki akarlak vágni,
gyűlölni akarlak,
utálni,
vagy legalább közönbösnek látni,
amilyennek sosem tudtalak,
bármi
csak ne kelljen várni,
mert egy perc és megint összetörik a szívem.
összetörik, megint összetört.
Ki akarlak vágni,
már csak az fáj, ha lélegzem,
pedig olyan régen volt már,
késem nem kéne éleznem.
A nyár is más, a part is más,
a vágy is más, mert mára már csak kényszer,
a könny is keserűbb, meg minden,
mert sírtam is én, nem is kétszer.
Ki akarlak vágni,
nem mehetek tönkre,
ha nincs közöttünk már a távolság,
akkor ez a csend szakít szét örökre.
De ma engedd, hogy kiáltsak még,
sikíthassak, mint rég,
hogy nélküled félemberként élek,
rágom magam, akár egy féreg.
Ki akarlak vágni,
ennél már úgysem tud jobban fájni.